Messze. 20 éve váltott az ország, az egyik fele visszasírja, a másik pedig még mindig talál fröcsögni valót róla. Riportfilm készült egy öregemberről, akire már rég nem akar emlékezni senki sem. Miért? Mert miért ne, ez a divat. Vájkáljunk a múltjukban, citáljuk őket a nyilvánosság elé vélt és valós sérelmeinkért, ez az.

Feleslegesnek tartom a hasonló alkotásokat. Az előző rendszer volt amilyen volt, nincs két egyforma vélemény azoktól akik benne éltek. Mint ahogy minden rendszerrel így van ez. Most is tudok olyat, aki szerint tökéletes és olyat is, aki szerint katasztrofális.

Bede úr ismét írt egy cikket, amivel csak a plusz felhajtást, a reklámot célozza meg.

"...ügyes gerillaeszközökkel forgatott..." -> hazudtak és csaltak

"...magyar filmesek túlnyomó többsége vért izzad nemcsak azért, hogy bárki megnézze művüket..." -> szarból nincs vár, néző se

"...nem derül ki, hogyan sikerült megszerezni Biszku telefonszámát..." -> miért van az az érzésem: jobb is, hogy mi nem tudjuk ezt?

"Másodsorban Biszku elvhű. Hogy ez jó tulajdonság az ő esetében, az erősen kérdéses..." Szerintem egyáltalán nem kérdéses. Felnőtt valamiben, élete nagyját rááldozta, hisz benne. Akkor is, amikor az egész világ már teljesen másban hisz. Hogy miben hisz, az teljesen mindegy. Megbecsülendő, kihaló tulajdonság, bárcsak a mai politikusok (és emberek) hasonlóak lennének, nem pedig elvüket köpönyegként váltogató hazugok. Tegnap még veled vannak, holnap már a leghangosabban kiabálnak ellened. Ez lenne a követendő példa?

Habsburg név: Magyarországot minden eszközzel meg akarták szerezni, meg is tették. Letiportak, hátbatámadtak minket nem egyszer, miközben persze jól kihasználták Magyarországot végvárként kelet ellen. Tényleg szeretnünk kellene őket?